English

AlohaFashion S&D blog

2014. Hawai'i utazásunk blog

1.rész - Előkészületek:
Kiliwia
Ha eddig kételkedtem is abban,hogy ha nagyot merünk álmodni az teljesülhet, ez után az utazás után bizton állíthatom,hogy merjünk nagyot álmodni,mert teljesül!!
 Mikor először kiejtettem a számon,hogy Hawai’i –ra szeretnék utazni,hogy ott kicsit közelebb kerülve megismerhessem a polinéz kultúra egy darabját, olyan távolinak és mesébe illőnek tűnt. Majd eltelt alig egy év és már úgy volt,hogy mehetek, sikerül, de sorra jöttek az intő jelek. Még jó,hogy csak az elején voltam a szervezésnek,így fájó szívvel ugyan,de abbahagytam a tervezgetést. A vágy akkor is ott volt a szívembe és határozottan állítottam,hogy „akkor is eljutok Hawai’i egy kis csücskébe!” 
Ma már mosolyogva gondolok erre vissza. Akkor viszont az emberek csak rázták a fejüket, vagy elnézően somolyogtak,hogy szegény kis álmodozó.
Egyszer csak egy év múlva valahogy hirtelen egyik pillanatról a másikra összenéztünk én, Kimi és Makike, akikkel Lomi-Lomi masszázs és Hula tánc során mélyült el barátságunk, és egyértelműen kimondtuk, hogy „Menjünk Hawai’ira!” Kimi rábukkant a 4 évente megrendezésre kerülő Hula konferenciára (Ka Aha Hula O Halauoaola), és így csak még inkább felerősödött bennünk a mehetnék. Ott a helyünk gondoltuk és a  gondolatot tett követte.
Kíváncsiságból meg is néztem a repülőjegyet, ami hihetetlen fantasztikusan jó áron volt (az utazási referens is csak ámuldozott :) )
Ekkor gyorsultak fel az események. Repülőjegy foglalás, szállás keresés – találás - foglalás, a konferenciára jelentkezés és útvonal tervezés.
De még  amikor jöttek a visszajelzések, hogy meg van a jegyünk, szállásunk, bérelt autónk és a vízum is, még akkor is csak egy álomnak éreztem. Csipkedtem is magam sűrűn. :)
  
Kimi:
Drága, Aloha:) Nálam kicsit másképp néz ki a történet eleje. Én nagyon régóta készültem fejben erre a Hawai’i útra, csupán a konkrét időpont, a kellő pénz hiányzott (és hát ezek nélkül elég nehéz a megvalósítás).  Nekem nagyon egyértelmű volt, hogy mikor eldöntöttük, mindenképp utazunk a legcsodálatosabb, és a tőlünk a világon szinte legmesszebb fekvő helyre, minden lehetőség szinte jönni fog magától. Ment minden úgy, mint a karikacsapás.  Amikor Kiliwia kezembe nyomta a repjegyet, ott volt, fogtam, - nahát, akkor vált számomra biztossá, - igen megcsináljuk!!! Kétség se férhet hozzá!  Ekkor tudatosult az én egyetlen  kis családom fejében is, hogy hát igen, az anya (5 és 7 évesek voltak akkor a gyerekek), a feleség, már pedig tényleg el fog utazni nem is rövid, hanem azért elég sok időre. Nagyon csodálatos, megértő, elfogadó emberek vesznek körül, ezért mindenki támogatott ebben az utazásban. Úgy készülhettem erre a csodára, hogy tudtam a gyerek jó kezekben lesznek, a férjem megállja a helyét, hisz ő a jég hátán is megél, főz, mindent elvégez, ha a szükség úgy hozza, illetve a nagyszülők, ha kellenek, szintén segítenek. A gyerekekkel pedig kétnaponta skype-on tudunk beszélgetni, láthatjuk egymást, tudtam, ez is nagyon sokat fog segíteni. Ebben bíztam, de a legfontosabb, éreztem, hogy mennem kell, itt az idő.
 
2.rész - Utazás napja:
Kiliwia:
Már legalább egy héttel az utazásunk napja előtt elkezdtem pakolászni. Izgultam vajon?? Talán. Az előtte való estén már csak apró kis szunyókálásra tudtam lehunyni szemeimet. Már azon járt a fejem,hogy milyen lesz ott? Kikkel találkozunk vajon? Mi  mindent látunk és csinálunk majd? Stb. Már reggel 6 kor kipattantam az ágyból, pedig csak  8:30-ra kellett kiérni a repülőtérre. Izgalom miatt olyan picire szűkült a pocim,hogy csak egy almát tudtam magamba préselni. Végre, végre elindultunk. Bekerült a bőrönd a kicsi autóba és robogtunk a Kimivel megbeszélt találkozó helyre. Az út sima volt és mindig zöldre váltott a lámpa. Mintha zöld utat kaptam volna Hawai’i-ra való utazásomhoz.
Miután felvettük Kimit és Makike-t a kis kocsi megtelt bőröndökkel és utazókkal. Az izgalom a tetőfokára hágott.
A repülőtérre belépve majd hanyatt estünk, mikor szemünk elé tárult a hosszan kígyózó sor a bőrönd feladáshoz. „Te jó ég”- gondoltam- „mennyien utaznak tengerentúlra!”
Felkészültem,hogy akkor rohanás lesz a géphez. Rohantunk is,de hogy minek? Kiderült,hogy 45 percet késik a felszállás.
„Biztos fokozni akarják az izgalmakat az égiek :)” – gondoltam mosolyogva.
 
Kimi:
Nagyon vártam már az indulás napját, de még előtte való nap, kedd este még egyszer elmondtam a gyerekeknek, hogy anyu elutazik, nagyon messzire, hosszú időre. Még Ők mondták, hogy oké anya, jól leszünk itthon apuval, meg a mamáékkal, minden rendben lesz, meg hát legközelebb úgy is együtt megyünk majd. Szóval nézzem meg jól azt a Hawaiit, vagy mit! Ja, és egyek sok finomat, és fürödjek sokat, mert tudjam meg, Ők is sokat fognak fürödni a Balcsiban. Annyira drágák voltak, szétpusziltam mindkettőt.  Végre lefeküdtem aludni, de nem sokat pihentem, izgultam kissé. Reggel korán keltem, elindítottam a gyerekeket az oviba, elbúcsúztam férjecskémtől, aztán felcuccoltam, és irány a reptér. A forgalom szuper volt, gyorsan kiértünk. Már most, szinte repültem álmaim földje felé.:)
 
3.rész - A repülő út
Kimi:
 
Nagyon- nagyon - nagyon hosszú volt az út.  Teljes egy napig repültünk. A cél lebegett végig a szemem előtt, ezért abszolút kibírható volt az út. Nekem izgalom is volt bőven, mert először léptem amerikai földre. San Fransisco-ban eszméletlen hosszú volt a sor, sőt külön sor volt az átutazóknak fenntartva. Izgultam, milyen lesz a híres-neves rutinvizsgálat, amelyen minden új belépő átesik. Levették az ujjlenyomataimat, minden ujjamról és a tenyeremről, még írisz fotót is csináltak. Pár dolgot kérdeztek csak, aztán átengedtek. Gondoltam innen már sima az ügy. Csakhogy másik sorba tereltek a lányoktól, Én egyedül maradtam, ahol külön megvizsgálták a csomagjaimat. Ezen is túl lettem elég hamar :)... és mindjárt átszállunk a Hawai’ian airlines gépére.:) jupiijjéé. Ez a gép már sokkal kisebb volt, mondhatni otthonosabb. Mindhárman külön-külön ültünk. Én egy hawaii férfi mellett ültem, aki látta rajtam az izgatottságot. Állandóan kitekingettem  - rajta keresztül, mert Ő ült az ablaknál- , hogy látok-e már valamit a szigetekből.  Meg is kérdezte: csak nem először járok Hawai’in?  Mondtam: igen igen, ennyire látszik?JJ Nagyon jól elbeszélgettünk. Örömteli ott létet kívánt, és sok-sok Alohat:) Nahát, ez igazán jó kezdet!

Ekkor megláttam a fényeket, melyek úgy tündököltek az óceán közepén, mint megannyi csillag az égen. Izgatottságom egyre csak fokozódott.  – és landolt a gép.

Kiliwia:

De végül csak felszálltunk a gépre,amely reményeink szerint elrepít először Hamburgba 2,5 óra alatt. A késés miatt persze azért egy pötty aggódás átsuhant rajtam,hogy vajon át fogunk tudni szállni,mert a normál jegyünk szerint is alig-alig volt bárhol is időnk az átszállásra. Csak hogy fokozzák az izgalmakat, Hamburgba a gép leszállás után jó lassan gurult be a helyre – még el is engedett egy másik repülőt, a kis udvarias ;) – és még a lépcsőre is várni kellett mire odagurították. Ja és a buszra is,amihez a másik kapuhoz vittek minket. ÁÁÁÁ !!!!

Innen indult a rohanás. Utálok futni, pláne úgy,hogy még egy adag cucc is nehezéknek lobog utánam. ÁÁÁÁÁ!!! Viszont így a rohanás miatt, na meg, hogy az Amerikába menő gépet pontosan akarták elindítani, csak gyorsan néztek meg mindent: útlevél, vízum,csomag és kikérdezés. Kaptunk is piros matricát az útlevelünkre és mehettünk. 20 percet késett a gép. Hát  ezért rohantunk???? De legalább volt 10 óránk a pihenésre. A legmókásabb az volt,hogy a „vacsora” után lehúzták az ablakok rolóit ,mondvá: itt az alvásidő  Mint az oviban. Ki tud ilyenkor aludni? De, aki már utazott ilyen hossza tudja,hogy kell néha-néha mozogni is. Sima út volt. Egy gyors átszállás, ami tényleg annyira volt csak elég,hogy az egyik kaputól a másig robogtunk – megint futva persze (Új sportág- reptéri futás – tuti bajnok csapat vagyunk belőle  ) San Francisco-ból csak a falon lévő képeket láttuk. De innentől kezdve már bent voltunk az USA-ba és csak egy pici kell,hogy Hawai’i-ra érjünk. Még a bőröndök is meg voltak. A gépen egy párnak hagytam,hogy egymás mellett üljenek vállalva a „kényelmetlenséget”,hogy a folyosó felöli részhez kell átköltöznöm. A landolás sima volt. Mivel már nagyon este értünk ide, így gyorsan megkaptuk a bőröndöket is és végre Hawai’i földjére léphettünk Honolulu-ban. 

4. rész- Az első órák
Kimi:

Leszálltunk. Amit először megéreztem, az a csodálatos virágillat, amit pedig először megláttam, az a hatalmas „Welcome to Aloha State” felirat volt..:) Gondoltam: Ez az! Végre!

Kicsit vártunk a fogadóbizottságra, akik úgy fogadtak minket, ahogy minden Hawaii-ra érkezőt szokás, virágfüzérrel, melyet a nyakunkba akasztottak, meleg ölelés kíséretében. Oahu egyik legszebb helyére vittek, fel a hegyekbe, ahol eltöltöttük az első éjszakánkat.   Az úton nem láttam semmit, hisz sötét volt, de éreztem, minden ami Hawaii, benne van a levegőben. Barátnőmék finom vacsorával vártak (sült csirke és banánkenyér volt a menü, meg persze sütemény). Annyira tele ettük magunkat a repülőgépen, hogy csak keveset tudtunk belőle enni. A koktél, a jó erős koktél viszont nagyon jól esett. Aludtunk is tőle, mint a bunda. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem ezeket a csodálatos embereket, szeretettel, hálával gondolok rájuk minden nap. Nagyon köszönjük a sok segítséget

Kiliwia:

Végre Hawai’i földjére léptünk  Ahogy kiléptünk a repülőtér ajtaján Honolulu-ban megcsapott a kellemes meleg (habár éjjel volt) és a pára. A levegőben édes virágok illata szállt, még varázslatosabbá téve a pillanatot. Körbepillantva csak a pálmafákat láttam. Az épületből csak annyi maradt meg,hogy a padlót csodaszép pluméria díszítés borítja. Az utazás fáradtsága és az élmény felfoghatatlansága (gondolatban még mindig csipkedtem magam,hogy vajon ez valóság-e ) is szerepet játszott abban,hogy szó szerint megállt az idő számomra. Az a 30 perc,amíg az ismerőseink kijöttek értünk autóval. Már csak arra eszméltem fel,hogy várunk két autót,amik mindjárt itt lesznek. Repülőtér előtti parkolás itt is elég nehézkes,de ki-beszállásra mindig van idő. Ahogy találkoztunk egyből egy – egy igazi, élő plumériákból font lei került a nyakunkba és hatalmas ölelésben volt részünk. ALOHA!

Az út kocsival kb.15 percig tartott az ismerőseinkhez. Elkezdett esni az eső,de pár perc múlva el is állt. Mint megtudtuk ez Hawai’i-n így szokott lenni. Túl sötét volt a nézelődéshez. Annyi látszott csak,hogy a legtöbb ház egy szintes garázzsal az oldalán.

Megérkezésünket egy könnyű vacsorával és Mai Thai koktéllal ünnepeltük. Ott ücsörögtünk a nappaliban,amely a kertre néz (bár inkább csak a csillagokat láttuk) és szürcsölgettünk, beszélgettünk, nevetgéltünk még egy ideig. A fáradság azonban egy idő után legyőzött  minket. Elalvás előtt átfutott a fejemben a kérdés: Vajon milyen élményekben lesz részünk?

 
 

 

Ajánlataink

Utazás

Minden kedves utazni vágyót várunk szeretettel ajánlatainkkal. Tovább

Akcióink

Látogasson el akciós oldalunkra, ahol termékeinket találja. Tovább
Kapcsolatfelvétel